![]() |
|
Munkatársak
Dr. Petrohai Ágnes
A klinika vezetője Dr. Petrohai Ágnes MD. PhD. több, mint két évtizedes hazai intenzív-anaestheziológai klinikai gyakorlatot követően öt évig élt Londonban, ahol a nemzetközileg elismert Chelsea and Westminster NHS Hospital főorvosa volt.
Tudományos munkáját a hazai szívátültetett betegek utókezeléséből írta, melynek 10 éven keresztül szakmai irányítója volt.
Dr. Petrohai Londonban Dr. Bob Khanna, a Nemzetközi Felsőfokú Arcesztétikai Akadémia (IAAFA – International Academy of Advanced Facial Aesthetics) elnökének mesterkurzusain szerzett esztétikai szakirányú képesítést. A mesterkurzus szakmai ars poeticája az esztétikai eljárások szinergiája volt. Ez a képzés része a Brit Orvosi Kamara (GMC – General Medical Council) szakmai továbbképzési programjának.
Dr. Petrohai Ágnes: a.petrohai@alomarc.hu
Juhász Marina - Kozmetikus
Juhász Marina szakkozmetikus 1986-ban kitűnő eredménnyel végzett
a Dallos Ida kozmetikus is
kolában Budapesten, majd Ausztriában, Villachban egy wellness szállodában dolgozott, később saját szalont nyitott.
Szakmailag mindig a legújabb technológiákra és módszerekre törekszik, ezért több tanfolyamot is elvégzett. Legfőképp olyanokat, amik az orvosi esztétika irányába mutatnak, mint például: dermaroller kollagén indikációs terápia, kémiai hámlasztás, mezoterápia,
mikrodermabrázió, rádiófrekvencia, IPL villanófény terápia.
Marina ezen kívül nagy hangsúlyt fektet a hölgyek pszichés állapotára, életmódjára, esztétikai megjelenésére, és segíti őket életmód és sminktanácsaival.
Oroszul anyanyelvi szinten, németül társalgási szinten beszél.
Juhász Marina: alomarc@gmail.com
Földi Bernadett – Marketing Kommunikációs Munkatárs

Felsőfokú tanulmányait a Pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetem Bölcsészkarán, továbbá a Külkereskedelmi Főiskola Marketing Kommunikációs szakán végezte.
A marketing és üzletfejlesztés területén szerzett szaktudását, piacismeretét és 18 év szakmai tapasztalatát felhasználva koordinálja az Álomarc Cosmedica marketing – kommunikációs aktivitásait.
Földi Bernadett: foldibernadett@yahoo.com








